Adventus Domini
2022. november 25-én került megrendezésre – hagyományteremtő szándékkal – az Adventi udvar elnevezésű rendezvény. Az eseményt a Szülői Munkaközösség tagjai szervezték meg és bonyolították le. Elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy egy remek estén vettek részt a megjelentek. Volt kézműves foglalkozás kicsiknek és nagyoknak, adventi “adomány” vásár az osztályok portékáival, “minikoncert” az iskolai kórus és Bálint bácsi részvételével és az iskola épületének bejárása az érdeklődők számára.
Hálás szívvel köszönjük Kuruczné Ugrai Kata, Locsmandi Klaudia, Ágics Melinda és családja, valamint Gőgösné Bláboli Ilona szervező és lebonyolító munkáját. Köszönjük a János Vitéz Alapítvány segítségét! Köszönjük Nagy Sándornak, hogy elkészítette iskolánk betlehemi alapját és Csordás Sándornak a faanyagot hozzá! Köszönjük Csömöri Jánosnak, hogy a világításhoz szükséges kábeleket díjmentesen biztosította részünkre. Köszönjük a teljes “Szentimrés” közösségünk aktivitását és jelenlétét, igazán remek közösségépítő program volt!
A templomban meggyújtottuk az első ádventi gyertyát! Köszönjük Bodorné Kurucz Marianna hitoktató példameséjét a gyertyáról és a dobozról!
“A sötétség a világosság hiánya. Nem lehet összetörni és kilapátolni az ablakon. Sokkal egyszerűbb, ha meggyújtunk egy gyertyát. Tehát nem a rossz, a hiány ellen kell küzdeni, hanem életre hívni a fényt, a saját életünkben és másokéban egyaránt.” Böjte Csaba
Fotók: Morvai Cintia