A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

02.25.

Minden év február 25-én a kommunista diktatúra áldozataira emlékezünk.
Kótai Róbert atya szervezésében iskolánk 7. és 8. évfolyamos tanulói történelemórák és önálló projektmunka keretében dolgozták fel a témát, ismerkedtek a munkatáborok világával és Vitéz Nemes Békei Koós Ottó, egykori GULAG túlélő életművével. A pénteki rendhagyó történelemórán ünnepi beszédet mondott Menczer Erzsébet Asszony, a SZORAKÉSZ elnöke.
Az ünnepi megemlékezés részeként bemutatásra kerültek a gyerekek által készített pályaművek, plakátok, versek, majd Ottó bácsi fiának, Koós Csabának tettek fel kérdéseket a gyerekek az édesapjáról, kapcsolatukról, a gyerekként átélt megaláztatásokról.
A meghívottak között köszönthettük Sári Szabolcs ezredes urat, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj parancsnokát, aki napjaink példaképeiről beszélt a gyerekeknek.
Mindannyiunk nevében elmondható, hogy nagyon tartalmas és méltó megemlékezéssel tisztelegtünk a hősök előtt. Köszönjük Benedek Attilánénak és Besenyiné Sallai Zsófiának a projektek koordinálását és növendékeink felkészítését!
Köszönjük Kótai Róbert atyának a szervezést!
Fontosak ezek a megemlékezések, melyek figyelmeztetésként és emlékeztetőként szolgálnak diákjaink számára a korszak történéseire és a tanulságok levonására.