2300 Ráckeve, Szent István tér 22.

2300 Ráckeve, Szent István tér 22.

2300 Ráckeve, Szent István tér 22.

2300 Ráckeve, Szent István tér 22.

Karácsony a felszínen és a mélyben

Dániel könyve 5. fejezetében olvashatunk Baltazár király elkorcsosult lakomázásáról, amely jól szemlélteti ezt a romlást. Isten imádása (adoratio) helyett a különböző anyagokból készült bálványisteneket imádták (idololátria); a jeruzsálemi templomból elrabolt szent edényekből itták a bort, vagyis a világ fölszentelése (consecratio) helyett profanizáció és megszentségtelenítés történt; és végül a valódi eksztázis, az igaz Isten szemléletében való elmerülés, a „lélek józan mámora” helyett az ösztönvilág mocsarába süllyedve közönségesen lerészegedtek. Meg is jegyzi a Szentírást sugalmazó Szentlélek, hogy „még ugyanazon az éjszakán megölték Baltazárt, a káldeusok királyát. Az országot a méd Dárius foglalta el” (Dán 5,30; 6,1), az igazi ünneplés megromlása tehát nem pusztán szégyenletes jelenség, hanem egy birodalom, egy civilizáció önpusztítása.

Ilyen környezetben élünk mi is, huszonegyedik századi Krisztus-hívők, és minket is megkísért az ünnep-romlás. Ez fejeződik ki a rendszerváltás óta is kiirthatatlan „Kellemes karácsonyi ünnepeket!” jókívánságban, amivel sokszor hívő, templomba járó keresztények is köszöntik egymást. Ennek jele, hogy egyre több ház ablakában megjelenik Adventben a menóra, ez az ősi zsidó vallási jelkép anélkül, hogy akik kiteszik, ismernék a jelentését és jelentőségét. Ez mutatkozik meg abban, hogy mások vallási érzékenységére való tekintettel némelyek már a Karácsony nevét is szeretnék megváltoztatni. A megromlás általában valamilyen hiány következménye. A keresztény ünnepek, főleg a Szent Karácsony megromlása ott kezdődik, hogy kezd eltűnni belőle a hittől megvilágosodott emberi értelem munkája. Aztán ezt a hittől megvilágosított értelmi munkát nem követi értelem feletti szemlélődés: szent csönd, elmerülés, csodálkozás, sajátos elbűvöltség, amikor engedjük, hogy szívünkbe hatoljon az, amit „szem nem látott, fül nem hallott”, a minden értelmet meghaladó békesség. És legfőképpen hiányzik az ezek nyomán a kegyelemtől indított emberi akarat elmozdulása, az elhatározások, hogy megváltoztatom az életemet, hiányoznak az apró ünnepnapi megtérések, amelyek már alig várják a hétköznapokat, hogy megvalósulhassanak.

Ünnepeinkből egyre inkább hiányzik a hittől megvilágított értelem munkája. Az ősi szentatyák nem győzték hangsúlyozni: „Fontold meg, ó, keresztény, ki az, aki itt a jászolban fekszik.” „Ismerd fel, ó, keresztény, méltóságodat!” (Nagy Szent Leó pápa) Ha az egyházatyák karácsonyi beszédeit olvassuk, megdöbbentően sok „filozófiai eszmefuttatást”, dogmatikus gondolatmenetet találunk. Ez a mai ember számára furcsa, és ez az intellektuális restség már önmagában is Karácsonyunk, mármint karácsonyi ünneplésünk romlását mutatja. Mert ha Isten valóban emberré lett értünk Jézus Krisztusban, és kinyilatkoztatást adott nekünk, akkor arra illenék odafigyelnünk, és értelmünk teljes hódolatával közelítenünk hozzá, különben megragadunk a felszínen, ami végzetes következményekkel járhat. Karácsony legfőbb üzenete, annak kinyilatkoztatása, hogy „Isten a szeretet”, könnyen felfoghatónak látszik, de lépten-nyomon az igazi szeretet karikatúráit látva nem túlzás azt mondani, hogy napjainkban a papoknak másról sem szabadna prédikálniuk, mint arról, hogy mit jelent ez a szeretet, milyen következményekkel jár, és hogy nekünk, akik Jézus Krisztusban vagyunk, hogyan kell szeretnünk.

Egy katolikus általános iskolában történt. Óraközi szünetben egy kislány egy bizonyos tanító nénit keresett. A tanári szobából kijövő tanítót kérdezte, hogy tudja-e, hol van, bejött-e már az iskolába. A tanítónő nem tudott válaszolni. Erre egy másik kislány megkérdezte ettől a kislánytól: „Miért akarsz te a tanító nénivel találkozni?” „Mert szeretem, és rajzoltam neki valamit” – hangzott a válasz, mire amaz: „Akkor te leszbikus vagy?” Ne feledjük, nyolcévesekről van szó! Ilyen kontextusban naivul hirdetni a szeretetet, érzelmekkel teli és érzelmekre ható prédikációkat tartani minden templomba tóduló karácsonyi kereszténynek nem más, mint az ünnep lerontása. Karácsony ugyanis a keresztre feszített Szeretet ünnepe, s az Egyház nem pásztorjátékot játszik az éjféli misén, hanem Krisztus megváltó áldozatát jeleníti meg, és a hívek ajkán ekkor is felhangzik: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”

A katolikus Egyház sohasem elvont fogalmakat vagy egyetemes emberi érzéseket ünnepel, hanem a háromszemélyű egy Istent és műveit ünnepli. Karácsony sem úgy általában „a szeretet ünnepe”, az édeskés, megható, kellemes érzelmek ünnepe, hanem Isten irántunk való felfoghatatlan mélységű szeretetének, a szent Fiát hozzánk elküldő Atyaisten, az értünk emberré lett Fiúisten, és a megtestesülésben közreműködő Szentlélek Isten szeretetének ünnepe, valamint a megszentelő kegyelem által fölemelt ember: Szűz Mária, Szent József és a többi szentek szeretetének ünnepe. A mi szeretetünk ünnepe pedig annyiban, amennyiben szeretetünk ebből a forrásból táplálkozik, illetve amennyiben oda visszatér: szeretetünk megtisztulásának, megtérésének ünnepe.

Amikor hiányozni kezd a Karácsonyból a hittől megvilágosodott értelem munkája, akkor ünneplésünk kezd elerőtlenedni, megbetegedni. Szent Ferenc atyánk nem azért akarta megjeleníteni az Úr Jézus születését a grecciói barlangban, hogy jámbor érzelmek költözzenek a szívébe, hanem hogy saját szemével is szemlélhesse és testestül-lelkestül leborulhasson a megtestesülés szent misztériuma előtt.

Hogy egész értelmével és szívével próbálja befogadni azt a nagy titkot, hogy az újszülött Jézus, akit édesanyja szoptat, nem más, mint a magasságbeli, mindenható, mindentudó, önmagától való, fölséges, teremtő Isten, aki egy szavával előhozta a nem-létezésből a világot. Hogy ennek a csecsemőnek, akinek emberi értelme majd most kezd nyiladozni, akinek mindent úgy kell megtanulnia, mint minden más gyereknek, a személye, énje azonos a második isteni Személlyel.

Belegondoltál-e ebbe valaha? Elfogadtad-e igazán? Elvégzed-e újra és újra a hittől megvilágosított értelemnek ezt a munkáját? Lesznek-e csendes óráid a karácsonyi szent időben, amikor olvasod az Evangéliumot, amikor előveszed a Katolikus Egyház Katekizmusát, és életedben talán először tanulmányozod a Hiszekegy azon cikkelyét, amelyet elsőáldozásodra megtanultál, amelyre március 25-én és december 25-én letérdeltél: „Megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett.”? Van-e ennél nagyobb örömhír? Van-e ennél erősebb szerelem? Van-e ennél mélyebb egyesülés? Van-e, aki ennél jobban szeret téged? Kicsoda is ez, aki Isten létére emberré lett érted? Ki ez, aki vállalta érted, miattad, veled, a te halálodat, ki mutatta meg testednek és lelkednek, emberi természetednek jövendő dicsőségét? El tud-e ezután téged keseríteni bármi, ami történhet veled? Képzeld el, ha mindenki elhagyna is, Jézus, az élő Isten Fia veled van! „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?” (Róm 8,35)

Miután így, a hittől megvilágosított értelemmel beletekintettél Karácsony, az isteni megtestesülés félelmetes és édességes mélységeinek örvénylésébe, vegyél sapkát, sálat, nagykabátot, és menj ki a lecsupaszított téli világba, a hófehér mindenségbe. Nézzed ezt a világot, mely a szentséges megtestesülés erőterében áll fenn. Engedd, hogy emiatt, csak Isten szeretete miatt kibuggyanjon a szemedből a könny, és arcodról a hóra essék, mint a világmindenség legértékesebb megfagyott csodaékszere… Ezek az érzelmek méltóak a Karácsonyhoz, mert ezek a hit végtelen méreteiben, az értelem szédületében születtek.

De az érzelmek, az ilyen szent érzelmek nem arra valók, hogy csupán átmossák idegrendszeredet, hanem hogy akaratodat az életszentség utáni vágyakozásra indítsák: „Uram! Szent akarok lenni. Ezeket és ezeket a gyalázatos bűneimet kegyelmed segítségével le akarom győzni!” Sok keresztény nem is gondol rá, hogy ezen a ponton valósulna meg benne Karácsony ünnepe, ha például szakítana bűnös szerelmével, parázna szokásaival, ha kegyetlenül harcolna rossz természete: a hiúság, a sértődékenység, a durvaság, a falánkság, a kényelmesség ellen. Mint minden keresztény ünnep lényege, úgy a Karácsonyé is a Krisztussal való találkozás. Ennek szentségi eszköze az őszinte gyónás és a szentáldozás. Jézus az Oltáriszentségben, a szent Eucharisztiában nem a gyomrodba akar leszállni, hanem oda, ahol azt mondod, hogy „én”: személyiséged központjába. Amikor eszel, szervezeted az ételt alakítja át a te emberi életeddé; amikor viszont áldozol, Jézus szentségi jelenléte alakítja át emberségedet az ő életévé. Egy életet akar élni veled, énedbe oltva halhatatlan, isteni természetét. Íme, a folyamatos Karácsony, a szent megtestesülés mindennapi csodája: Jézus nap mint nap testté lesz, és a te hajlékodba száll, hogy megszentelje és fölemelje életedet oda, ahol ő van. Vess el hát mindent Karácsonyból, de már az adventi készületből is, ami nem krisztusi. Vesd el a halottak napjával kezdődő kereskedelmi karácsonyt, inkább helyezd magad a szent megtestesülés erőterébe, mely átalakítja életedet. Arra törekedj, hogy a Karácsony benned legyen, hiszen „a hit által Krisztus él a szívedben” (vö. Ef 3,17).

A megváltott ember ünnepének, Karácsony ünneplésének csúcspontja is a szentmise, amely valóságosan megjeleníti ezen a világon az örökkévaló, mennyei ünnepet. A mélységes mélyben, ahol a krisztusi ember „szíve”, énje van, állandóan folyik ez az örök ünneplés: az Atyával való egység Krisztus által a Szentlélekben. Ebből a mélyből tör föl a felszínen is megmutatkozó ünnep: „Az ünnep utolsó nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette:» Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem, annak bensejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.« Ezt a Lélekről mondotta, amelyben a benne hívők részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus.” (Jn 7,37-39) A Szentlélek kiáradásával mi is megkaptuk létünk legmélyén az örök ünneplés lényegét: „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.” (Róm 5,5).

Azonban ezt a keresztény ünnepekben elmélyíteni és a felszínre hozni, illetve újra meg újra Isten szentháromságos életének áramkörére kapcsolódva a hétköznapok terheit, szenvedéseit, unalmát, megpróbáltatásait az ünnepen felfakadt forrás vizével megszentelni mindennapos feladatunk.

Részlet Barsi Balázs OFM: Az Ige testté lőn c. könyvéből

Címkék: 

Hasznos hivatkozások

Közösségi média

Duis aute irure dolor

Voluptatum cursus quaerat bibendum corrupti, mattis? Magnam ipsa porta, lacinia repellendus quam.

Elérhetöség

Szent Imre Katolikus Általános Iskola

2300 Ráckeve
Szent István tér 22.

E-mail: szentimreiskola.rackeve@gmail.com
Tel: 06 24 422 803
Fax:

Education - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.